Ovuláció kalkulátor

Akár a terhesség elkerüléséről, akár a tervezéséről legyen is szó, érdemes ismerni a saját szervezetünk működését, tisztában lenni a termékeny és a nem termékeny napokkal. Ebben nyújtanak segítséget az ovulációs naptárak, amelyek általában az utolsó 3 menstruáció alapján számítják ki a menstruáció átlagos hosszát, majd meghatározzák a középidőt.

 

Nagyon fontos azonban, hogy a naptár módszer csak információt nyújt az ovuláció feltételezhető időpontjáról, de önmagában nem alkalmas a fogamzás elkerülésére.

A ciklus hossza egyénenként és ciklusonként is változó lehet, ahogy a termékeny napok száma is. Ezért azt, hogy az adott hónapban mikor van vagy volt peteérés, utólag lehet csak pontosan megállapítani. Stressz vagy betegség hatására változhat a ciklus hossza, és az is előfordulhat, hogy megérik egy tüsző, megjelennek az ovulációra utaló tünetek, de az maga az ovuláció (petesejt kiszabadulása a tüszőből) csak pár nappal később történik.

Ennek az ellenkezője is megtörténhet: ritka esetben előfordulhat, hogy két pete is megérik egy cikluson belül két különböző időpontban, így két ovuláció történik.

Míg a petesejt csak 24 órán át életképes, addig a hímivarsejtek akár 3-5 napig is életben maradhatnak megfelelő környezetben, ezért az ovuláció előtti és utáni napokat is termékenynek kell tekinteni. 

 

Az ovuláció tünetei

 

Az ovuláció érkezését jelzi a hüvelyváladék mennyiségének és minőségének megváltozása. A termékeny időszak kezdetén ugyanis megjelenik a termékeny nyák, melynek jellegzetessége, hogy nyúlós, átlátszó, leginkább tojásfehérjéhez hasonlít. Emellett a mell feszülése és érzékenysége is gyakori tünet, illetve jellemzővé válik a megnövekedett libidó is. Az ovuláció előrejelzését több könnyen beszerezhető eszköz is segítheti. Az ovulációs mikroszkóppal a nyál mintázatának változása alapján lehet következtetni a peteérés idejére.  Az úgynevezett LH teszt pedig a tüszőrepedést kísérő és azt kiváltó luteinizáló hormon (LH) szérumszintjének megemelkedését mutatja ki a vizeletből. Mindezen eszközök könnyen alkalmazhatók, de fontos kiemelni, hogy csak iránymutatást nyújtanak.

 
Az ovuláció időpontját megbecsülni lehet csak, ugyanakkor pontos meghatározását korlátozza biológiai működésünk összetettsége, így nem zárható ki a teherbeesés más, általunk nem feltételezett időpontban sem.

Amennyiben a várandósság elkerülése a cél, mindenképp javasolt egyéb fogamzásgátló módszert is alkalmazni.

 

A termékenységi ciklus kiszámításához adja meg az utolsó három menstruációja első napját.

Amennyiben nem emlékszik mindhárom dátumra, elegendő az utolsó ciklus első napja.

Figyelem! Ez a számítás nem alkalmas a terhesség megelőzésére!

Pharmatex® vény nélkül kapható, benzalkónium-klorid hatóanyagot tartalmazó, hormonmentes, helyi hatású fogamzásgátló gyógyszercsalád.

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Az oldal tetejére